Farmer Lánya

AgroWoman-Nők a Mezőgazdaságban

Mi van, akkor, ha sikerül?

Mennyit változik az ember egy év alatt, de még pár hónap alatt is. Mikor leütöttem az első karaktert a Farmer Lánya hasábjaira, nem gondoltam volna, hogy 3 év után hiányozni fog az írás. Szerettem a közösséget, akik olvasnak, akiknek írok, valahol persze magamnak, de mégis több mindenkivel egyezett a véleményünk, a hozzáállásunk adott témában.

social_agro_fejlo_de_s.jpg

Mégis...

Megvan az érzés, mikor valaki (mindegy, hogy ismered személyesen, vagy csak online követed) olyat csinál, amire azt gondolod, hogy ezt most miért kellett, mikor úgy gondolod te persze másképp tettél volna a helyében? Így gondolkodtam régebben, ma már senkinek a lépését nem kommentelem, mert nem tudhatod mi történik a háttérben. Mégis, ahogy elkezdtem az írást, a FB oldalt, az különböző oldalakkal az együttműködéseket. Akarva, akaratlanul egyre többen találtak rám, itt persze voltak, akik támogattak és voltak, akik nem igazán.

A számok

Azért érdekesek a számok, mert mindannyian arra törekedünk, hogy minél többen olvassanak, minél több követőnk legyen a különböző felületeken, de mikor még az elején vagyunk nem tudjuk igazán mire vállalkoztunk. Nálam a következőképpen alakult. A Farmer Lánya megnevezés az elején azért is fogalmazódott benne, mert véletlenül sem szerettem volna, ha kiderül, ki osztja meg a gondolatait, ki van a háttérben. A legelső bejegyzésem a „Mit jelent a mezőgazdaságban dolgozni”-címmel, hirtelen hozott nagy sikert számomra. Index címlapra került és több tízezren olvasták el.

A sikert is tanulni kell

Valamikor éjszaka került ki a poszt, -ja nem azért, mert milyen jó vagyok és már a eléréseket néztem, hanem elbénáztam a felületen valamit, mert még nem tudtam, hogyan kell kezelni-reggel viszont ahogy felkeltem, özönlöttek az üzenetek. A rengeteg támogató, egyetértő között azonban megjelentek azok is, akik nem tetszésüket fejezték ki és igen kemény szavakat használtak egy-egy hozzászólásuknál. Azt hittem régebben, hogy velem van a baj, mert nem tudtam feldolgozni, hiába 100-ból 1 rosszindulatú komment, csak azon tudtam kattogni. A 99 meg valahol el veszett mert nem a jó dolgokra koncentráltam. El kellett telnie ennyi időnek, hogy megtanuljam, hogyan kell kezelni mindezt.

Mindenki csak arról beszél...

Mikor beindítjuk a vállalkozásunkat, egyszerűen toljuk magunkat előre, csináljuk azt amit elvárunk magunktól, de mikor mindezt a közösségi médiás felületeken tesszük meg, na arról nem beszél senki....Egy embert sem tudok mondani, aki elmesélte volna, vagy felkészített volna arra, hogy mi van akkor, ha sikerül? A többség (szerintem így vagyunk beállítva) arról beszél, hogy nyugi nem lesz gond, ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy szeretnénk. Azt tudják fújni szakadatlanul, de mikor hallottatok valakitől olyat, „Dia, támogatlak, készüljünk fel arra, mikor szerepelned kell”.

Felkérés

Megijedtem. Mitől? Magamtól talán, kitudja. Egy évvel ezelőtt kaptam egy felkérést, ahol előadást kellett volna tartanom. Értitek? Egy egyszerű előadás, ahol arról kellett  volna beszélnem, amit szeretek csinálni. Mégis lemondtam mert a saját magam félelmei győztek. Ez számomra akkora csalódás volt (magamban), hogy nem tudtam írni tovább, nem volt motivációm, nem éreztem jól magam, ezért hagytam kifolyni a kezeim közül a dolgokat. Természetesen hoztam a szokásosat, most azért nem mert.....piros hó esik és társai.

Egy jó csapat

Azért nem álltam le teljesen elindultam ugyan egy másik irányba, mára sikeresen működik egy másik vállalkozásom, ami arra hivatott, hogy segítsen különböző agrárvállalkozásnak megmutatni magukat. Képzeljétek, itt végre odaálltam a kamera elé, ott a nevem mindenhol. Véletlenek nincsenek, ezt vallom. A munkám során még több embert ismerhettem meg, piacokra jártam, kedves termelők, igazán remek termékek sora jött velem szembe. Mennyire érdekes, hogy sohasem tudhatod, kivel találkozol és az a valaki mit hoz az életedbe? Így volt ez velem, is szóval visszatérek oda, ahol minden elkezdődött.

fb_img_1568475288794.jpg

Támogató környezet

Rájöttem, hogy akkor tudok igazán fejlődni, ha egy olyan támogató környezetben vagyok, akik velem együtt akarnak haladni. Pár éve még büszkén mondogattam, nekem nem kell segítség, ma meg azt mondom, hogy örülök, hogy tagja lehetek egy olyan csapatnak, ahol együtt és mégis külön-külön fejlődünk.

Facebook oldaldoboz

Farmer Lánya