Lehetséges közel 60 évet egy munkahelyen tölteni?

A minap egy igazán felemelő érzésben volt részem, egy nagyon kellemes délutánt töltöttünk el a kollégáimmal, ugyanis az egyik munkatársunkat elengedtük nyugdíjba. Ez nem is lenne nagy szám, miért is írnék róla, minden nap megy valaki nyugdíjba… csakhogy az illető, még kimondani is sok 56 év után köszönt el tőlünk a tegnapi napon. Persze ez is csak egy szám 56 év, na de mindezt az időt egyetlen egy cégnél töltötte el, és az a nem mindegy.

csaladi.jpg

Megannyi kérdés….

Gondoljunk bele egyetlen egy helyen, 56 évet végig dolgozni egy mezőgazdasági cégnél /mondjuk bármilyen típusú cég esetében nagyon sok/, közben végig élni a változásokat /rendszerváltás, privatizáció stb./, alkalmazkodni a különböző vezetőkhöz, az újonnan érkező, vagy valamilyen oknál fogva távozó kollégákhoz. Vajon hány vezetőnek az útját kísérte végig? Hány kollégát tanított ki az évek során? Mi az, ami itt tartotta? Mik voltak a nehézségei? Mire emlékszik vissza, ami mindig a fülébe cseng? Sokat lehet tőle tanulni, persze sok minden változott, minden generáció más, de alapjaiban véve, mindig ugyanaz jön vissza, kiállni magunkért és élvezni, amit csinálunk.

Véleményünket vállalva

Egy finom ebéd közben, majd utána a sütizés mellett, kérdezgettem, mert nagyon érdekelt, hogy tényleg mégis hogyan? Imádok vele beszélgetni, mert egy olyan hölgyről van szó, aki mindig nyíltan megmondja a véleményét, attól függetlenül, hogy az a másik félben esetlegesen bosszúságot is okozhat. Beszélgetésünk során kiderült, hogy igazából ez volt a sikere is, az hogy kiállt maga mellett, igenis szóvá tett olyan dolgokat, amiket más nem mert, és ezért tisztelték. Elmondása szerint egyetlen egyszer történt meg az évek során, hogy „megkínálták a munkakönyvével”. Majd leestem az asztalról úgy nevettem, kérdeztem, hogy mit csináltak? Lefordítva saját magam számára is, az történt, hogy az egyik vezető, az akkori TSZ elnök behívatta magához, hogy miért lázít, ugyanis az irodában szóvá tette, hogy mindig csak a „kinti” dolgozók kapnak fizetésemelést, az irodisták pedig sosem, miért van ez, az egyik kollégája beárulta és így került a „piros szőnyeg szélére”. Nem ijedt meg attól a ténytől, hogy a TSZ elnök számon kéri és igazából, közli, hogy ha nem tetszik, lehet menni. Válasza szerintem igen bátor volt, mert kijelentette, hogy amióta ő itt van 8-9 vezető ment már el mellőle, úgyhogy kiáll az álláspontja mellett és nem megy innen sehova. Azóta is barátok a volt főnökével.

Vissza a múltba

1965-ben kezdte a pályafutását az akkori TSZ-ben még /Lenin TSZ/, 17 évesen. Hihetetlenek a számok, 17 évesen elkezdeni valahol és 73 évesen kiszállni ugyanabból a székből. Persze hozzátesszük, hogy közben a cég folyamatosan átalakult az éppen aktuális politikai nézetnek megfelelően, de végül is a név alapjaiban nem számít, a feladat ugyanaz maradt. Mesélte, hogy akkoriban a TSZ az egész falunak munkát adott, összefogta a családokat, a férfiak kinti munkát végeztek, a nők pedig bent az irodán, vagy éppen amikor úgy hozta az élet foglalkoztak fröccsöntéssel /lámpaburát készítettek különböző gépekhez/. Bár megjegyezte, hogy tényleg mindig azzal foglalkoztak és abba fogtak bele közösen, -mint, ahogy most is-, amit a piac igényel. A különbség annyi, hogy jelenleg az a tapasztalatom /lehet, csak én gondolom így/, hogy most nincs szövetkezés. A mostani időben mindenki azt nézi, hogy mi van a másiknak és neki miért nincs, persze a munkát nem nézik hozzá.  Sajnos eljutottunk odáig, hogy jelenleg nem is lehet megkérdezni a szomszédot, hogy esetleg milyen évet zárt, mert nem valós információkat ad, ha egyáltalán mond is valamit, pedig nekem attól sem több sem kevesebb nincs, hogy a másiknak milyen eredményei vannak.

005_a_hagyma_termesztese_clip_image022_0001.jpg

Egymás segítése

Vajon mi okozza bennünk ezt az általános rosszindulatot? Mindig elgondolkozok és ez a beszélgetésünk során is így történt, hogy akkor mi lehetett az a momentum, vagy az az „eszme”, hogy tudtak egymás mellett dolgozni, élni, örülni egymás sikereinek? Az egész falu együtt élte e mindennapjait, együtt dolgoztak a munkahelyen, majd igazából otthon is. Kis szövetkezéseket alakítottak, „háztájin” gazdálkodtak, leadták a megtermelt terméküket és még arra is volt idejük, hogy szórakozzanak. Mesélte, hogy azokban az időkben rengeteget kirándultak, „csapatépítőkön” vettek részt, bár akkor nem így hívták. Voltak Erdélyben, az akkori Csehszlovákiában, de Magyarországon is több helyre eljutottak pl: Aggteleki cseppkőbarlang. Voltak bálok rendezvények a faluban, ahogy mindenki együtt mulatott, és hozzátette, hogy nem is érti, hogy most miért arról szól, ha esetleg valaki rendez valamit, hogy azt nézik és beszélik ki, hogyan mulat a másik.  Vagy éppen mi nem tetszett, esetleg a díszítés, a vacsora, a zenész stb., pedig azért mondja, hogy akkor is voltak hibák, vagy aki kicsit többet „öntött a garatra”, de akkor csak az maradt meg bennünk, hogy jól érezték magukat és várták a következőt.

Közös a cél, közös a munka

A következő sztorin, szintén elgondolkoztam és mondtam is, hogy úgy megnézném az akkori munkamorált közöttük. Abban az időben is volt „osztatlan közös földtulajdon”, mindenki tudta ki a szomszédja, kivel közös a terület. Például mikor bejött az héj nélküli olajtök termesztés, megalakították az Oliva Szövetkezetet, aki akart azt szállt be igazából. Egymás között leosztották, kisorsolták, hogy melyik területrész az övé, azt a szakaszt mindenki magának művelte, de együtt jártak ki kapálni, vagy épp magolni. Azt mondta, már ő is jókat tud nevetni /akkor nem volt olyan vicces../azon, hogy fel voltak pakolva a biciklik minden egyes szükséges felszereléssel. Például az olajtök magoláshoz be volt készítve a „kis sámli”, vödör, zsák, étel, meleg ital stb. mivel több kilométert is kellett bebiciklizni a területhez novemberben. Nem volt vita, kinek mennyit termett, ki mennyi munkát fektette bele, nem volt köztük a megosztással kapcsolatosan sem semmilyen neheztelés, hogy te jobb adottságú területet kaptál, vagy épp a rosszabbat. Mindenki tudta, hogy ebben az évben így alakult, a következőben fordulhat. Tudták, hogy közös a cél, közösen vásároltak, közösen dolgoztak, közösen adták el a terméket, mindenki jól járt.

Együtt könnyebb lehetne…

warren-wong-320130.jpg

Beszélgettünk arról is, hogy a jelenlegi időszakban mennyire felkapottak azok a mondatok, hogy „családi gazdálkodás”, „az összefogás fontossága” és még sorolhatnám. Úgy közli a sajtó ezeket az igen fontos eszméket, mintha most találták volna ki és akkor most vagy soha, most kell meglépnünk együtt közösen. Miről is beszélünk? 20 évvel ezelőtt beszélhettünk összefogásról, közös célokról, mentesen mindenfajta irigységtől, de ma? Lehet, hogy rosszul gondolom, vagy csak az én tapasztalataim negatívak és ezért elnézést, ha megsértenék valakit, de milyen összefogás? Nagyon is fontosnak tartanám, hogy fogjunk össze, mi a családommal, mert mi is egy családi vállalkozásból nőttük ki magunkat szorgalmaztuk, hogy mi mint termelők nem sokan vagyunk a faluban, fogjunk össze. Rendeljünk közösen vetőmagot, műtrágyát, növény védőszert, adjuk el a megtermelt terméket stb.. Vagy mondhatnám, hogy ne vegyen mindenki kombájnt mikor egy használtnak is 20-30 millió az ára, hanem te mondjuk, vegyél egy kombájnt én veszek egy permetezőt és egymásnak dolgozunk persze ez komoly megbeszélést igényelt volna, de hát a szó hallatára, hogy közösen már mindenki kifordult a dologból, hogy biztos, hogy nem….. Akkor hogyan?

Mindettől függetlenül hiszek abban, hogy lehetséges az összefogás, csak lehet, hogy nem a saját faludban, lehet a következő településen, vagy még messzebb. Folyamatban van a generáció váltás, lehet az idősebb korosztállyal már nem tudunk ilyen módon szót érteni, de nekünk fiataloknak itt a lehetőség a kezünkben a közösségi média, az internet, minden a segítségünkre van, hogy megtaláljuk azokat a termőket, azokat a gazdálkodókat, akikkel

közös a célunk, közös a jövőnk.

 

Facebook oldaldoboz

Gazdálkodás a következő generáció szemével